Küllős Miklós HA5GO

Kedves Amatőrtársaim!

 

Küllős Miklós HA5GOKüllős Miklós amatőrtársunk, HA5GO a napokban, 2016 október 4-én elhunyt. Mivel én közel álltam hozzá, gyakran találkoztam és beszélgettem vele, engedjétek meg, hogy pár szóval megemlékezzek az életéről, munkásságáról!

Miki 1947.10.17-én született , Debrecenben.

Elektrotechnikusi képesítést szerzett. Már a MOM-ban dolgozott, amikor 1969 június 29-én megalakult a MOM Rádióklub, így annak egyik alapító tagja lett.

A rádió- és elektrotechnika nemcsak egyszerűen érdekelte, hanem szenvedélyesen gyakorolta, mind munkaként, mind amatőrként. Pályája elején a mikrohullámú berendezések helyszíni beállításának, szerelésének, javításának szakembere volt. E munkája során a Szovjetunióban és Lengyelországban dolgozott több évig. Ez a tevékenység megkövetelte a szédítő magasságú tornyokon végzett munkákat is. Mind munkájához, mind amatőr tevékenységéhez igen jó, és folyékony beszéd-szintű angol, és kitűnő lengyel nyelvtudással rendelkezett.

Későbbi munkája több éven át a mobiltelefon szerviztevékenység volt. Nyugdíjasként is dolgozott, ipari gépek elektronikus vezérléseinek beállítását, programozását, hibaelhárítását végezte.

Rádióamatőr témában meg kell említeni a klubnak végzett tevékenységeit, és a saját munkáját. Ha antennát kellett a klub tetején szerelni, Gyakran Miklós dolgozott fent az árbocon. A klubéletben aktívan  vett részt. A rádióamatőr élet gazdag tapasztalatával szívesen segített a klubtársaknak tanácsadással, antenna építés-és behangolással, készülék beállításokkal. Rendezvényeken lelkesen népszerűsítette fiataloknak és idősebbeknek a rádióamatőr munkát. Gyakran részt vett klubon kívüli rendezvényeken, úgymint a Burabu-n, Puskás börzén és a MOM – Jászsági találkozón.

Otthon az átlagnál jobb antenna parkkal rendelkezett. DXCC diplomából a 275 entitásnál többet igazoló oklevele dicséri tevékenységét, más diplomák mellett.

Élete utolsó éveiben a digitális rádiózás érdekelte, saját tervezésű interfészt nemcsak magának, a klubnak is készített.

Emlékedet megőrizzük, nyugodj békében, Miki!

Budapest, 2016.10.09.

 

HA5OAA
Müller Zoltán

We use cookies

We use cookies on our website. Some of them are essential for the operation of the site, while others help us to improve this site and the user experience (tracking cookies). You can decide for yourself whether you want to allow cookies or not. Please note that if you reject them, you may not be able to use all the functionalities of the site.